2016. május 29., vasárnap

Sicilia siamo arrivati

Cari tutti!

Múlt héten bakancslistám egyik pontját sikerült kipipálnom, eljutottam álmaim egyik helyszínére, Szicíliába. Kalandos utazásunk szerdán reggel kezdődött, elsőként Palermóban landoltunk. A reptér maga pár száz méterre fekszik a tengertől, nagyon szép de már itt érzi az ember, hogy bizony délen van. A reptérről a belvárosba taxival jutottunk el, ugyanazon az áron, mintha busszal mentünk volna. ami azért nem mindegy. Már korábban említettem, hogy az olaszoknak van egyfajta vezetési stílusuk, na a szicíliaiak ennél még rosszabbak! Őrület ami az utakon folyik.

Landolás előtt

Elfoglaltuk a belvárosi szállásunkat, ami szerencsére nagyon jól frekventált helyen volt, közel a fő utcákhoz és éttermekhez. Nem is haboztunk sokat, elsőként Palermo egyik strandját, a Mondello beach-et teszteltük. A központból busszal lehet ide eljutni, a helyiek nagyon szeretik, homokos a strand és a víz is nagyon tiszta. Sajnos mi csak éppen megmártózni tudtunk, nem volt kimondott strand idő, de a homokban heverészést is nagyon élveztük.

Mondello beach

Másnap nyakunkba vettük a várost, hogy megnézzük Palermo építészeti csodáit. Sétánkat az óváros központjában kezdtük a Quattro Canti-nál, ami tulajdonképpen négy saroképület jelent Habsburg uralkodók szobraival díszítve. Innen pár méterre található a Piazza Pretoria. A teret „Piazza della Vergona” azaz a „szégyen tereként” is emlegetik, ugyanis a szökőkút kialakításához több házat is le kellett rombolni. A szökőkúton kívül itt található még egy templom és a városháza is. Sétánkat a Via Maqueda-n folytattuk, és elértünk Olaszország legnagyobb színházához, a Teatro Massiomo-hoz. Európában egyébként ez a harmadik legnagyobb színház. Aki látta a Keresztapa harmadik részét, annak ismerős lehet, ugyanis itt forgatták a zárójelenetet. Megnéztük a Palermoi katedrálist is, ez inkább kívülről volt lenyűgöző, több évszázad építészeti stílusait ötvözi.
Quattro Canti
Piazza Pretoria
Teatro Massimo
Katedrális
Panoráma a Katedrális előtt

És ha már Palermo, nem hagyhattuk ki a félelmetes hírű piacokat és utcai kajákat sem. A nyüzsgő piacok szűk, zegzugos utcákon helyezkednek el hosszan, roskadó, lakatlan házak között, kóbor állatok mindenfelé, olykor elviselhetetlen bűzzel, igazi gettó. Itt minden megtalálható, gyümölcsök, zöldségek, tengeri herkentyűk, húsok, helyi édességek, termékek, kínai cuccok… Éjszakára azonban átváltozik a környék, a bárok kinyitnak, a piaci kofákat bulizó fiatalok váltják fel, szól a zene mindenhonnan.
Vucciria piac

Ballaró piac

Palermóból vonattal utaztunk át Cataniaba, este érkeztünk meg, így a városban csak sötétben tudtunk körülnézni. Számomra teljesen más volt mint Palermó. Az utcákon sétálva saját szemünkkel láttunk kétesnek látszó „tranzakciókat”, bandákat, útszéli lányokat… nem mondhatnám, hogy biztonságban éreztem magam, de nagyon örülök, hogy ezt a világot is láttam.


Catania főtere


Másnap egy egésznapos Etna túrán vettünk részt. Izgatottan vártuk, ugyanis éppen kitörés volt a vulkánon. Cataniaból busszal lehet eljutni az Etnához, 1900 m magasságig visz fel. Onnan 30 euró ellenében felvonó visz 2500 m-ig vagy gyalogbusz, ingyen. Mi az utóbbit választottuk. Magyar ember lévén nem szoktam hozzá a magas hegyekhez, így eszembe sem jutott, hogy esetleg a hegyen majd hideg lehet, hát az lett -2°C…Magamra aggattam amit tudtam aztán uccu neki. Az elején még nem volt gondunk, feljebb érve azonban a szél nagyon erősen fújt, homokviharok voltak, többször is meg kellett állnunk. Nem bántam, csodálatos élmény volt! Sétáltunk a felhőkben, gyönyörködtünk a kilátásban, éreztük a vulkán kénes szagát és mindezt egy éppen működő vulkánon! Nagyon örülök, hogy ezt megtapasztaltam, életre szóló élmény volt.

A felhők magasságában

Az Etnán, mögöttem a csúccsal
Etna
Búcsú Szicíliától, avagy repülés az Etna felet



Mára zárom soraimat. Aki a gasztronómiát hiányolta ne csüggedjen, jövő héten gasztroblog következik csupa finomságokkal. Mindenkinek szép hetet!

Ciao!




Csenge 2016.05.28.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése